Tímár Ádám, a gyorskorcsolya szakosztály vezetője összegezte tapasztalatait.

– Nem sok, mindössze nyolc versenyzővel kezdtük el a gyorskorcsolyát a DSI-nél Debrecenben kicsivel több mint egy éve, mára tizenketten vagyunk a tíztől a tizennégyévesig – kezdte gondolatait a szakosztályvezető, aki hozzátette, a decemberi Mikulás Kupán megduplázzák a létszámot, kezdőknek is szeretnének ugyanis lehetőséget adni a versenykörülményekre. – A kezdők között már vannak nyolcévesek is, bizakodva tekintünk a jövőbe.

A célok nem kisebbek a DSI Debrecen gyorskorcsolyázóinál, mintsem utánpótlás korú válogatottakat nevelni. – Minél több fiatalt szeretnénk adni a korosztályos válogatottunknak. Az ottani rendszer úgyis egy újabb szűrő, hiszen központosítva van az egész, Budapestre kell járniuk edzésekre, jár sok lemondással, nagy vízválasztó az, mindenesetre mi azon leszünk, ha egyelőre nincs is magyar válogatott kerettagunk, hamarosan legyen – nyomatékosította a szakosztályvezetőnk.

Tímár Ádám azzal folytatta, az elmúlt egy évben is látható a szakosztályon a fejlődés, vannak profi versenyzőik, kezdők, de folyamatosan oktatnak is. Jelenleg 30 gyermek jár ez utóbbira, belőlük lesz a jövő évi merítés. – Az oktatás szeptemberben kezdődik mindig, de bárki bármikor lejöhet hozzánk, ha tehetséges, úgysem engedjük el – biztat mindenkit a szakember. Ám hozzátette, alapvető korcsolyatudás jó, ha van, mielőtt jég közelébe visszük a gyermekünket.

És hogy a szakvezető szerint miért érdemes ma gyorskorizni akár nálunk is? – Azzal kell kezdenem, ez egy hosszútávú sportág. Vagyis van egy konkrét rendszer, ez alapján fejlesztjük a gyermekeket, melyhez Debrecenben jók a feltételek, jók az eredmények, van múlt, van jövő. Nemzetközi bírókat ad Debrecenben mai napig is a sportágnak nemzetközi szinten. Aki szereti a jeget, szereti a gyorsaságot, szereti az élsportot, szereti az egyéni sportot, új barátokkal ismerkedne, várjuk – foglalta össze mindezt Tímár Ádám, aki végül azt is kiemelte, ez az egyetlen téli sport, melyben már van olimpiai aranyérmünk, hát legyen egyszer majd belőle egy debreceni is.


 


Mutatjuk, hogy néz ki jelenleg az egyik legfiatalabb szakosztályunk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK